MICROPOL

Micropol projekt

A Micropol (Smart Work Centres in Non-Metropolitan areas) egy 9 országból partnereket tömörítő nemzetközi projekt, az Európai Unió Interreg IVC programjának finanszírozásával. A projektvezető szerepét a dán North Denmark Region látja el.

Magyarországi partnerek: Nyugat-Pannon Terület-és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Kft. és az Iparfejlesztési Közalapítvány

A Magyar Távmunka Szövetség szakmai támogatást nyújt az egyébként jellemzően szoft elemeket tartalmazó projekthez, távmunkával, távmunka-házakkal kapcsolatosan.

A projekt 2012. tavaszán indult. Negyedévente egy study tour lesz valamely partnerországba, ahol meglátogatunk távmunka szempontból érdekes helyszíneket. Intézményeket, vállalkozásokat hallhatunk a témában néhány előadást, majd hazajőve mindenki készít erről egy rövid reportot.
Az első study tour Észtországban volt 2012. májusban, és természetesen lesz egy Magyarországon is, várhatóan 2014-ben.

A projekt végén pedig készül egy összefoglaló handbook vagy hasonló dokumentum, amit mindenki a saját országára dolgoz ki, és körülbelül arról szól, hogy az összegyűjtött lehetőségekből mit lehetne az adott országban megvalósítani, milyen forrásokból, milyen policy-t kellene képviselnie ebben a kormányzatnak/döntéshozóknak.

MICROPOL projekt nyitó rendezvény

2012. június 25-én a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében sor került a MICROPOL projekt hazai projektnyitó rendezvényére, mely célja a távmunkában érdekelt szakemberek, szervezetek és a potenciális munkáltatók figyelmének felkeltése, illetve a projekt magyarországi feladatainak áttekintése volt.

A rendezvényről készült úti beszámoló letölthető. 

Partnereink

Letölthető dokumentumok

Copyright © mtmsz 2013

Template by Joomla 2.5 Templates and Przeprowadzki Kraków.