|
MAGYAR TÁVMUNKA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben) A MAGYAR TÁVMUNKA SZÖVETSÉG alakuló Közgyűlésén Alapszabályát a következőkben állapította meg: Alapítók az 1989. évi II. törvény szerint, élve egyesülési jogukkal, az Alapszabály 2. pontjában vázolt célok elérésére a Ptk. 61.-64., valamint az egyéb hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek figyelembevételével egyesületet alapítottak. 1. Általános rendelkezések Az Egyesület neve magyarul: Magyar Távmunka Szövetség Az Egyesület neve angolul: Hungarian Telework Association Székhelye: 1133 Budapest, Váci út 78/a III.10. Az Egyesület (továbbiakban Szövetség) az 1989. évi II. törvény szerint működő társadalmi szervezet. A Szövetség non-profit szervezet, mely bevételeit kizárólag céljainak megvalósítására fordítja. A Szövetség önkormányzati elven működő szakmai érdekvédelmi és érdekképviseleti társadalmi szervezet. A Szövetség nyilvántartott Tagsággal rendelkezik. A Szövetség önálló jogi személy. A Szövetség közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól támogatást nem fogad el, országgyűlési képviselői, önkormányzati választáson képviselőjelöltet nem állít. A Szövetségnek nem lehet Tagja semmilyen párt, egyház, vagy felekezet. A Szövetség és a Szövetség minden Tagja – saját munkaszervezetében is – mindent megtesz a hátrányos megkülönböztetés, a szegregáció, kirekesztés minden formájának felszámolása érdekében, valamint a foglalkoztatásra /munkavégzésre vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartatására. A Szövetség elkötelezett az egyenlő bánásmód megteremtése és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében. 2. A Szövetség célja - A távmunkával, internetes munkavégzéssel rugalmas (atipikus) foglalkoztatási formákkal és az eGazdaság fejlesztésével kapcsolatos döntésekre jelentős befolyással bíró, Tagjainak érdekeit képviselő, jó hírnevű és eredményes szakmai szervezet létrehozása. - A távmunka és a telekooperáció alkalmazásának és elterjedésének elősegítése a távmunka gazdasági előnyeinek integrált kommunikációjával. - A foglalkoztatás rugalmas formáinak alkalmazását és a versenyképességet elősegítő kormányzati célok támogatása. - A távmunkával kapcsolatos szakmai ismeretek, információk hasznosítása, az új kutatási és fejlesztési eredmények széleskörű terjesztése, a távmunka elterjedésében aktív szerepet játszó szervezetek szakmai együttműködésének, fejlődésének előmozdítása. - A Tagság érdekképviselete a munkaerőpiaci és a gazdasági szereplők között. - Az eInclusion (eBefogadás) támogatása az eSkills (eszközök, módszertanok, tematikák, stb.) eszközeivel. - Az esélyegyenlőség elősegítése. - Vidékfejlesztési és környezetvédelmi stratégia kidolgozása. - Felelős üzleti magatartás, partneri viszonyoknak kedvező jogtudatos magatartás és azok feltételeit biztosító környezet kialakítása. - Versenyképes és korszerű gazdasági környezet kialakításának elősegítése oktatás, tanácsadás, képesség fejlesztés, képzés, teljesítményértékelés tudatos alkalmazása által. - Az eLearning és az LLL megértésének és alkalmazásának elősegítése. - Hazai és Nemzetközi projektekben való részvétel, amely a rugalmas foglalkoztatási és munkavégzési, munkaszervezési módszerek alkalmazását elősegíti. Az egyesület vállalkozási tevékenységet kizárólag a fent ismertetett célok megvalósítása érdekében, azok megvalósítását nem veszélyeztetve folytathat. A gazdálkodás során elért eredményt a nem osztja fel, hanem azt az előbbiekben meghatározott tevékenységekre fordítja. 3. Az egyesület közhasznú tevékenysége: Az Egyesület által nyújtott szolgáltatásokat bárki igénybe veheti, aki azok iránt érdeklődik, az egyesület nem zárja ki, hogy Tagjain kívül más is részesülhessen közhasznú szolgáltatásaiból.
Az 1997. évi CLVI. törvény 26. § c., pontjában foglaltak szerint az Egyesület célja megvalósítás érdekében végezni kívánt tevékenységei az alábbi közhasznú tevékenységnek felelnek meg. Az egyesület ügyfélszolgálatot működtet, mely iroda szolgáltatásai keretében az alábbi tevékenységeket végzi:
- információ álláslehetőségeket tartalmazó honlapokról; - távmunkahelyek kialakításához tanácsadói tevékenységet biztosít; - online álláskereséséi és munkakereséséi tanácsadás; - jogtudatos szemléletforma kialakítása a honlapon elhelyezett ismeretanyagon keresztül, - tanácsadói szolgáltatás álláskereső klubok kialakításához, illetve szakmai műhelyek megszervezése; - tréningek, szervezése, az elhelyezkedési esélyeik javítása érdekében folyamatos mentálhigiéniás tanácsadás; - pályázati tanácsadás, - önismereti, személyiségfejlesztő, kommunikációs és munkaerő-piaci valamint vállalkozóvá válási tréningek szervezése a foglalkoztathatóság javítása és a munkához jutás esélyének javítása érdekében, - az érdekérvényesítési lehetőségek, jogi fórumok elérhetővé tétele, - információs társadalmi esélyegyenlőség teremtésben való közreműködés a hátrányos csoportok segítése keretében. - online ügyfélszolgálat, telefonos ügyfélszolgálat 4. Közhasznú tevékenységre vonatkozó külön rendelkezések: A Szövetség köteles gondoskodni olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a közgyűlési és az Elnökség határozatok tartalma, időpontja, hatálya, a döntést támogatók, és ellenzők számaránya (lehetséges személye) megállapítható. Ezen nyilvántartást évenként, folyószám szerinti sorrendben kell vezetni. A Szövetség közhasznú működésével kapcsolatos irataiba bárki betekinthet. Az iratbetekintést hivatali időben, - előzetes írásbeli kérelem alapján - 15 napon belül kell teljesíteni. Az Egyesület közhasznúsági jelentését, és beszámolóját úgy teszi közzé, hogy az Egyesület honlapján azt közzéteszi. A Szövetség közhasznú szolgáltatásaiból a Tagokon kívül, azokkal azonos feltételek mellett bárki részesülhetnek. Az Elnökség a Szövetség igénybe vehető közhasznú szolgáltatásairól, azok igénybevételének módjáról és elérhetőségéről tájékoztatót köteles készíteni, és a Tagokon kívül potenciális érintettek minél szélesebb körében megismertetni, ennek keretében az egyesület az általa nyújtott és bárki által igénybe vehető szolgáltatásait és azok igénybevételének módját és elérhetőségét közzéteszi a honlapján, és sajtó útján. A Szövetség Elnökség a döntéseit és a közgyűlés által hozott döntéseket írásban - a döntés meghozatalától számított 30 napon belül honlapján teszi közzé. 5. A Szövetség kapcsolatai és egyéb jogviszonyai: 5.1. A Szövetség kapcsolatot tart más civil szervezetekkel, munkáltatókkal, állami és önkormányzati intézményekkel és szervezetekkel. 5.2.. Az egyesület bármelyik Tagjával létesíthet munkaviszonyt, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt. 5.3. A Szövetség befektetési tevékenységet nem végez. 6. A Szövetség feladata - A Magyar Távmunka Szövetség feladata, hogy Tagjai számára folyamatosan értékessé és hasznossá tegye a Tagsági viszonyt, Tagjainak fontos szakmai tudást és információkat közvetítsen, védje a Tagok szakmai és gazdasági érdekeit. - A távmunka és az internetes foglalkoztatást elősegítő ismeretek és megoldások elterjedésének elősegítése. - A Szövetség Tagjainál létrehozott távmunkahelyek kommunikációja a társadalom, a munkaadók és a kormányzat felé. - A Tagok szakmai információval való ellátása, folyamatos szakmai továbbképzésének, tapasztalatcseréjének elősegítése, szakmai információs kiadványok kiadása és terjesztése, média publikációk koordinálása. - A Tagság és más szervezetek összehangolt fellépésének koordinálása minden távmunkával kapcsolatos szakterületen. A távmunka elterjesztése érdekében együttműködés az érdekelt szervezetekkel, szakmai és gazdasági kamarákkal valamint az illetékes állami szervekkel. - Tagjai közötti együttműködés elősegítése, javaslattevő, véleményező és közvetítő tevékenység folytatása. - A Tagság érdekérvényesítésének elősegítése a foglalkoztatást és a versenyképességet érintő jogszabályalkotásban, beleértve a meglévő jogszabályok módosítását illetve új jogszabályok kezdeményezését. EU és a magyarországi pályázatokban való részvétel. - Vidékfejlesztési stratégia kidolgozása. Környezetvédelmi stratégia kidolgozása. - Vállalati és egyéni versenyképesség elősegítése - Közreműködés a távmunka és az internetes munkavégzés módszertanának, oktatási programjának, képesítési rendszerének, a vizsgáztatás szabályainak kidolgozásában, részvétel a vizsgabizottságok munkájában. A digitális írástudás kulcskompetenciáinak (alapkompetenciák) fejlesztésének elősegyítése. - Szakemberek bevonása, a távmunka oktatásának kezdeményezése, elősegítése a felsőfokú képzésben. - Kapcsolattartás a nemzetközi távmunka szervezetekkel. Részvétel a távmunkázás gazdasági és informatikai feltételrendszerének javításában, kezdeményezve a nemzetközi szervezetekben lévő Tagságból származó tapasztalatok, információk és megoldások hazai figyelembevételét illetve bevezetését. - Előadások, konferenciák, szakmai fórumok, továbbképzések és gyakorlati bemutatók szervezése. - A pályakezdő fiatalok, a kisgyermekes édesanyák és az 50 év feletti munkavállalók munkához jutásának elősegítse az ICT eszközökkel támogatott munkaerőpiacon. - Tanulmányok kidolgozása, felkérésre társadalmi vita megszervezése, szakértői, szakmai és promóciós feladatok ellátása. A távmunka-végzéshez kapcsolódó etikai normák kidolgozása. - Honlap üzemeltetése. A Tagok elektronikus úton történő tájékoztatása a távmunkát érintő legújabb hazai és nemzetközi trendekről, irányelvekről, lehetőségekről 7. A Szövetség Tagsága 7.1. A Szövetség Tagja lehet minden jogi személynek minősülő, Magyarországon bejegyzett, vagy hivatalos magyarországi képviselettel rendelkező társaság és szervezet, és természetes személy, aki az Alapszabály rendelkezéseit elfogadja és kötelezettséget vállal a Szövetség céljainak megvalósítása érdekében történő közreműködésre. A jogi személyeket szervezetük vezetője (vagy a vezető által meghatalmazott személy) képviseli. 7.2. A Szövetség Tagjává váló társaságok belépésükkel kinyilvánítják elkötelezettségüket a felelős üzleti magatartás iránt, és elérhetővé válik számukra a Szövetség által biztosított egyedülálló, gyakorlaton alapuló tudásanyag, valamint rendelkezésükre állnak az innovatív és stratégiai vezetőképző programok és a célok megvalósítását elősegítő eszközök. A Szövetségi Tagság ugyanakkor nem jelenti a Szövetség részéről a Taggá váló társaság termékeivel, szolgáltatásaival, illetve a társaság, annak alkalmazottai vagy ügynökei által tett nyilatkozatokkal való feltétlen azonosulást és egyetértést. 7.3. A Szövetség Tagságát Rendes Tagok, magánszemélyek, mint Pártoló Tagok, Tiszteletbeli Tagok és a Tiszteletbeli Elnökök alkotják (együttesen a továbbiakban „Szövetségi Tag” vagy „Tag”). 7.4. A Szövetség teljes jogú szavazati joggal rendelkező Rendes Tagjai az alábbi Tagsági formák valamelyikét választhatják: - Tanácsadó Tag
- Vállalati Tag
- Kiemelt Vállalati Tag
- Executive Tag
- Szakmai Partner
- Főtámogató Szakmai Partner
A Rendes Tagok jogosultak a Közgyűlésen - szavazati jog gyakorlásával - részt venni és a Szövetségben-ben tisztséget viselni. Teljes jogú szavazati joggal rendelkező Tagnak minősülnek azok a Rendes Tagok, akik a Közgyűlés által az általuk választott Tagsági forma tekintetében meghatározott és az érvényes Tagdíjszabályzatban feltüntetett teljes Tagsági díjat fizetik. A Tagdíj nem megfizetése a szavazati jog korlátozását vonja maga után. 7.5. A Szövetség Pártoló Tagja az a Magánszemély, aki a Tagdíjszabályzatban meghatározott csökkentett mértékű Tagsági díjat fizet. Az ilyen Tagok jogosultak a Közgyűlésen - szavazati jog gyakorlása nélkül – részt venni. 7.6 A Szövetség Tiszteletbeli Tagja az a természetes személy, aki megbecsült szaktekintély, a Szövetség céljainak megvalósítását elősegíti, és akit a Közgyűlés az Elnökség javaslatára egyszerű szótöbbséggel tiszteletbeli Taggá választ. A Tiszteletbeli Tag Tagdíjat nem fizet és a Pártoló Tagokkal azonos jogállással bírnak. 7.7 A Szövetség minden szerve és szervezete szavazás útján hozza meg döntéseit. Szavazni elektronikus úton is lehet. A szavazás dokumentumait a nyomtatott vagy elektronikus nyilvántartásban kell archiválni. 7.8. A Szövetség Tiszteletbeli Elnöke az a természetes személy, aki megbecsült szaktekintély, - a Szövetség elnöki tisztségét korábban betöltötte, vagy a Szövetségnek legalább 10 éven keresztül Tagja volt és a szervezetben választott vezető tisztséget is betöltött -, a Szövetség céljainak megvalósítását munkájával elősegítette, és a Közgyűlés Az Elnökség javaslatára egyszerű szótöbbséggel Tiszteletbeli Elnöknek megválasztott. A Tiszteletbeli Elnök Tagdíjat nem fizet. A Tiszteletbeli Elnök jogosult a „Magyar Távmunka Szövetség Tiszteletbeli Elnöke” cím használatára. 7.9 Szövetségi Tag lehet: · a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerinti gazdasági társaságok, · a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 57. §-a szerinti közhasznú társaságok, valamint a 70. §-a szerinti vállalatok, · az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény szerinti szervezetek, · a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény, és a 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezetek, · az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény szerinti vállalkozások, valamint · az 1997. évi CLVI. Törvényben meghatározott közhasznú szervezetek · a 217/1998 Korm. Rendelet szerinti költségvetési szervek, · továbbá akinek a Tagfelvételi kérelmét a Elnökség egyszerű szótöbbséggel hozott határozattal elfogadja, és aki a szövetség célkitűzéseivel egyetért, -az Alapszabályt és kapcsolódó szabályzatokat (Tagdíjszabályzat, Etikai Kódex) magára nézve kötelező érvénnyel elfogadja, és a megállapított Tagsági díjat rendszeresen fizeti. 8. A Szövetségi Tagok jogai és kötelezettségei A Szövetségi Tagok a Belépési Nyilatkozat elfogadásával Tagsági jogviszony létesítenek, kötelezettséget vállalnak a Tagdíj befizetésére és gyakorolják az Alapszabályban meghatározott jogaikat. 8.1. A Szövetség Rendes Tagjai azonos szavazati joggal rendelkeznek, és részt vehetnek a Szövetség működését érintő döntéshozatalban. A szavazati jogát minden Rendes Tag személyesen vagy nem természetes személy esetében képviselője (meghatalmazottja) útján gyakorolhatja. - Tisztségviselőül bármelyik Rendes Tag képviselője is megválasztható, amennyiben a képviselő magyar állampolgár vagy letelepedési, bevándorlási vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár, amennyiben a közügyek gyakorlásától nincs eltiltva. - A Szövetség minden Rendes Tagja az ügyintéző és képviseleti szervek Tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásában részt vehet; továbbá jogosult azok funkcióból való visszahívását kezdeményezni. - Minden Szövetségi Tag a Szövetséget érintő kérdésekben javaslattételi és véleménynyilvánítási joggal rendelkezik; a Szövetség Elnökét valamint Az Elnökség Tagjait javaslatokkal megkeresheti. - A Szövetség minden Rendes Tagja jogosult a Szövetség szolgáltatásait igénybe venni, továbbá az Alapszabály elemeinek módosítását kezdeményezni. A jogi személy, a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, más szervezet, intézmény a természetes személyekkel megegyezően csak egy szavazati joggal rendelkezik, amelyet a vezető vagy a meghatalmazott képviselő adhat le. 8.2. A Szövetség Pártoló Tagjai szavazatra nem jogosultak és nem választhatóak meg tisztségviselőnek és nem ajánlhatnak új Tagot. 8.3. Bármely Szövetségi Tag javaslatot tehet szakbizottság vagy munkacsoport megalapítására, valamint javaslatot tehet ezek Tagjaira. A szakbizottságok és munkacsoportok működési rendjére és kompetenciáira Az Elnökség szabályzatot dolgoz ki. 8.4. A Szövetség minden Tagja köteles a Közgyűlés által jóváhagyott mindenkori Tagdíjszabályzat szerint meghatározott mértékű Tagdíjat megfizetni a Belépési Nyilatkozat aláírását követő 15 napon belül, vagy a tárgyévre vonatkozóan a tárgyév februárjának 28. napjáig. 8.5 A Szövetségi Tag köteles tevékenyen közreműködni a Szövetség céljainak megvalósítása, valamint a Közgyűlés által meghatározott konkrét programok végrehajtása érdekében. A Szövetség minden Tagja köteles a vezető tisztségviselők és a testületek határozatait végrehajtani és a Szövetség munkájával kapcsolatos tevékenységei során az Etikai Kódex szerint eljárni. 8.6. A Szövetségi Tagok kötelesek saját elektronikus elérhetőségéről folyamatosan gondoskodni. 9. A Tagsági viszony keletkezése és megszüntetése 9.1. A Szövetségbe való belépés és kilépés önkéntes. A Tagfelvételt és kilépést írásban kell kérni. A belépési nyilatkozat a Tagnyilvántartás vezetéséhez és a Taggal való kapcsolattartáshoz szükséges adatokat valamint az alapszabály rendelkezéseinek megtartására, az adatváltozás bejelentésére és a Tagdíjfizetési kötelezettség teljesítésére vonatkozó nyilatkozatokat tartalmazza. 9.2. A rendes Tagsági viszony létesítéséhez a Elnök, Az Elnökség többségi, vagy három Rendes Tag ajánlása szükséges, a Tagsági viszony a belépési nyilatkozat benyújtása, annak az ajánlók általi aláírása után a Elnökség Tagfelvételi határozatával jön létre. 9.3. A pártoló Tagsági viszony a belépési nyilatkozat Az Elnökség Tagfelvételi határozatával jön létre. 9.4. A tiszteletbeli Tagsági viszony a tiszteletbeli Tag elfogadó nyilatkozata alapján Az Elnökség Tagfelvételi határozatával jön létre. 9.5. Az Elnökség a Tagsági viszony feltételeinek teljesülése alapján egyszerű szótöbbséggel hoz határozatot, erről a felvételkérőt írásban értesíti. 9.6. A Tagság megszűnhet kilépéssel, törléssel, kizárással és a Szövetség megszűnésével. 9.7. Kilépéssel szűnik meg a Tagsági viszonya annak, aki ezen szándékát Az Elnökségnek írásban bejelenti. A Tagsági viszony azon a napon szűnik meg, amikor Az Elnökség a bejelentést kézhez vette. Az Elnökség a kilépés(ek) tényéről rendszeresen tájékoztatja a Közgyűlést. 9.8. Törléssel szűnik meg a Tagsági viszonya annak a rendes Tagnak, pártoló Tagnak vagy tiszteletbeli Tagnak, amelyik gazdasági társaság vagy egyéb szervezet esetében jogutód nélkül megszűnik, illetve a természetes személy halála esetén. 9.9 Figyelmeztetés után szintén törléssel szűnik meg a Tagsági viszonya annak, aki a Tagdíjfizetés határidejének lejártát követően a felszólítás ellenére 30 napon belül nem fizeti meg Tagdíjtartozását. A harmincnapos határidő eredménytelen eltelte esetében a Tagsági jogviszony a határidő lejártát követő napon megszűnik. A Tag által be nem fizetett éves Tagdíjat a Tagnak ki kell fizetnie, az elmaradt Tagdíj megfizettetésének érdekében a Szövetség polgári peres eljárást és végrehajtási eljárást kezdeményezhet. Erről a Szövetség Elnökség határozatot hoz és a Tagot írásban értesíti. 9.10. Az Elnökség kizárással szüntetheti meg a Tagsági viszonyát annak, aki az Alapszabály vagy az Etikai Kódex rendelkezései ellen súlyosan vét. Súlyos vétségnek minősül a jogszabályba ütköző tevékenység, a Szövetség céljainak akadályozása 10. A Szövetség szervezete 10.1 A Szövetség testületei: · Közgyűlés · Elnökség · Bizottságok o Felügyelő és Ellenőrző Bizottság (FEB) o Az Elnökség által létrehívott szakbizottságok, munkacsoportok · Főtanácsadók által képviselt Kompetencia Központok 10.2. KÖZGYÜLÉS. A Szövetség legfőbb szerve a Közgyűlés. A Közgyűlés a Tagok összessége, amely a Szövetséget érintő minden kérdésben dönthet. A Közgyűlést Az Elnökség hívja össze. A Közgyűlést a Elnök is bármikor összehívhatja. A Közgyűlést a Szövetség Elnöke, vagy az Elnök által kijelölt Tag vezeti. - A Közgyűlésre minden Tagot a napirend közlésével kell meghívni úgy, hogy a meghívók elküldése és a Közgyűlés napja között legalább 5 nap időköznek kell lennie. A meghívónak tartalmaznia kell a Közgyűlés idejét, helyét és napirendjét.
- Évente egyszer rendes Közgyűlést kell tartani.
- Rendkívüli Közgyűlést kell tartani, ha a Tagok kétharmada vagy Az Elnökség többségi határozata - a cél megjelölésével - azt igényli. Az Elnökség 60 napon belül köteles intézkedni a rendkívüli Közgyűlés összehívásáról.
- A Közgyűlés határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező Tagok fele + 1 fő jelen van. Ha a Közgyűlés nem volt határozatképes, az emiatt megismételt Közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők számától függetlenül határozatképes; a távolmaradás e következményére a Tagokat az eredeti Közgyűlésre szóló meghívóban figyelmeztetni kell.
- A megismételt Közgyűlést az eredeti - határozatképtelenség miatt elmaradt - Közgyűlés időpontját követő 60 napon belüli időpontra kell összehívni. Ez az időpont az eredeti Közgyűlés meghívójában is kitűzhető, és az eredetileg meghirdetett napon - változatlan napirenddel és helyszínen - is lehet, ha a meghívóban a Tagokat erre figyelmeztették. A megismételt Közgyűlés időpontját az Elnök, vagy helyettese jelöli ki.
- A Közgyűlés - eltérő rendelkezés hiányában - határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt. A Közgyűlés a tisztségviselőket a tisztújító Közgyűlés a választásokra vonatkozó szabályai szerint választja meg.
- A Közgyűlés által megválasztott tisztségviselőt csak a Közgyűlés hívhat vissza.
Kizárólag a Közgyűlés hatáskörébe tartozik: I. Minősített többséget igénylő döntések A minősített szótöbbség a határozatképes Közgyűlésen jelenlevők 3/4-os többségének érvényes egyező szavazatát jelenti. a) a Szövetség Alapszabályának jóváhagyása és módosítása. b) a Szövetség Elnökének, Koordinációs Igazgatóének, Fejlesztési Igazgatóének, Vállalatirányítási, Kereskedelmi Igazgatóének Igazgatóés a Kockázati és Szakmai Igazgatóének megválasztása, visszahívása. c) a Szövetség más egyesülettel vagy társadalmi szervezettel való egyesülésének vagy szétválásának kimondása. d) a Szövetség feloszlásának kimondása. II. Egyszerű többséget igénylő döntések a) az Felügyelő és Ellenőrző Bizottság Tagjainak, és egyéb állandó Bizottságok Elnökeinek megválasztása és visszahívása; b) szakbizottságok állandó bizottságokká minősítése; c) a Szövetség Elnökség tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása; d) a Szövetség programjának és feladattervének elfogadása; e) a Szövetség éves költségvetésének megállapítása; f) a Szövetség éves beszámolójának elfogadása (mérleg jóváhagyása); g) a Tagdíjszabályzat, Etikai Kódex elfogadása; 10.3. Tisztújító Közgyűlés a) A Tisztújító Közgyűlést Az Elnökség legalább 6 évenként hívja össze. Ezen Az Elnökség és a Felügyelő és Ellenőrző Bizottság beszámol az előző Tisztújító Közgyűlés óta végzett tevékenységről. b) A Tisztújító Közgyűlés 6 évre, nyílt szavazással választja meg: a Elnököt. c) A Közgyűlés az Elnök javaslatára 6 évre megválasztja és a Koordinációs Igazgatót, a Fejlesztési Igazgatót, a kockázatkezelési és Szakmai Igazgatót, a Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgatót, valamint az állandó bizottságok elnökeit. d) A tisztségviselők újraválaszthatók, megbízásuk addig tart, amíg helyettük újat nem választanak. e) Egyazon természetes személy több bizottságnak is Tagja lehet. f) A megválasztott tisztségviselőket a rendkívüli Közgyűlés hívhatja vissza, amennyiben az Alapszabály bármely szakaszát bizonyítottan megszegték, Tagsághoz nem méltó magatartást vagy tevékenységet folytattak, illetve a Tagdíjat határidőre nem fizették meg. g) A Tisztújító Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet az Elnök, a Közgyűlés által megválasztott két hitelesítő és a jegyzőkönyvvezető ír alá. 10.4. ELNÖKSÉG Az Elnökség a Közgyűlés által megválasztott 5 főből álló operatív testület, amely az Alapszabály és a Közgyűlés határozatai szerint végzi munkáját. Az Elnökség Tagjai: a Szövetség Elnöke, a Koordinációs Igazgató, aki az Elnök általános jogkörrel rendelkező helyettese, a Fejlesztési Igazgató, a Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgató, valamint a Kockázatkezelési és Szakmai Igazgató. - Az Elnökség szükség szerint, de évente legalább 4 alkalommal jelenléti módon ülésezik, - egyebekben Az Elnökség üléseit ICT (online) eszközök használatával is lebonyolíthatja.
- Az üléseket az Elnök, vagy helyettese hívja össze, ügyrendjét és szükség szerint belső szabályzatát maga határozza meg. Az Elnökség ülését a napirend közlésével kell összehívni úgy, hogy a meghívók elküldése és az ülés napja között legalább 4 munkanap időköznek kell lennie.
- Az Elnökség ülésein a Szövetség Elnök által kinevezett tisztségviselői (pl. Ügyvezető, Szóvivő, stb.) tanácskozási joggal részt vehet, illetve tájékoztatást kapnak az Elnökség munkájáról.
- Az Elnökség az esetlegesen szükséges politikai, vagy szakpolitikai tartalmú állásfoglalásairól előzetesen értesíti a Szövetség Tagságát és erről kikéri véleményüket.
- Az Elnökség rendkívüli ülését kell összehívni, ha a Szövetség Elnöke, Az Elnökség valamelyik Tagja kezdeményezi az ok és cél megjelölésével.
- Az egyes napirendek tárgyalásában érdekelt Tagot, más szervezet képviselőjét az Elnök meghívhatja az Elnökség üléseire. Az Elnökség határozatait egyszerű szavazattöbbséggel hozza.
- Szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt.
- Az Elnökség határozatképes, ha azon az Elnök, vagy a Elnök meghatalmazottja és legalább 2 Elnökség Tag jelen van.
- Az Elnökség határozatait jegyzőkönyvben szó szerint kell rögzíteni. Az ülésen az elhangzottak lényegét tartalmazó összefoglalót kell készíteni. A jegyzőkönyvet a jelenlévő Elnökség Tagok és a jegyzőkönyv-vezető írja alá.
- Az ICT (online) Elnökség ülések tartalma elektronikusan kerül rögzítésre.
Az Elnökség hatáskörébe tartozik: a) Két Közgyűlés közötti időszakban irányítja és szervezi a Szövetség munkáját, az Alapszabály és a Közgyűlés határozatai szerint; b) Ad hoc, vagy szakbizottság bizottság megalakulásáról dönthet és kijelölheti ennek Tagjait. c) Titkárságot hoz létre és működtet. d) Jóváhagyja és ellenőrzi az Elnököt a munkáltatói jogai gyakorlásában; e) Előterjeszti a Szövetség éves mérlegbeszámolóját és a végzett tevékenységről szóló beszámolót, valamint a határozati javaslatokat; f) Elvégzi a Közgyűlés által ráruházott feladatokat, gondoskodik az éves munkatervek végrehajtásáról; g) Szükség esetén módosíthatja Szövetség szervezeti felépítését. h) Kapcsolatot tart és együttműködik a hazai és külföldi érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel, kapcsolatot tart és együttműködik kormányzat képviselőivel; i) Két közgyűlés közötti időszakban dönthet a megüresedett tisztségek betöltéséről; j) Gondoskodik a költségvetési tervben meghatározott bevételek és kiadások teljesítéséről; k) Dönt minden olyan kérdésben, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, döntéseiről, intézkedéseiről a következő Közgyűlésen köteles beszámolni. 10.5 TITKÁRSÁG A Szövetség az egyesület szervei között megvalósuló munkafolyamatok összehangolására és a külső kapcsolatok adminisztratív teendőinek ellátására titkárságot hoz létre. A Titkárság feladatait Titkárságvezető látja el. a) Összehangolja az Elnökség, Az Elnökség Tagok, a Bizottság(ok), a Kommunikációs Osztály és a Főtanácsadók adminisztratív munkáját. b) Gondoskodik az általános és szakmai információk gyűjtéséről, rendszerezéséről. c) Elvégzi a Szövetség adminisztratív teendőit. d) Előkészíti a Közgyűlés elé kerülő napirendi javaslatokat. e) Előkészíti a határozati javaslatokat. f) Kezeli a Szövetség iratait és pénzügyi bizonylatait. g) Felméri a pályázati lehetőségeket, beszerzi a pályázat elkészítéséhez szükséges információkat, megírja és összeállítja a pályázati anyagokat, beszerzi a kötelezően beadandó mellékleteket. h) Elvégzi a belső és külső kommunikációs teendőket, irányítja az írott és elektronikus postafiókokat. i) Statisztikai, demográfiai, bibliográfiai adatokat gyűjt, szervezi ezek feldolgozását, elemzését és a dokumentációkból információszolgáltatást nyújt. j) Szervezi az Elnökség nemzetközi kapcsolatait, figyelemmel kíséri a nemzetközi eseményeket, részt vesz konferenciákon, igény szerint szakfordítást végez stb. k) Az Elnökség Tagjainak megbízásából komplex szakvélemény, előkészítő anyag elkészítéséről gondoskodik. l) A megfelelő pénzügyi és gazdasági ismeretekkel rendelkező szakértővel elkészítteti és beterjeszti az Elnökség részére a Szövetség éves költségvetési tervezetét, az éves beszámolót, m) Figyelemmel kíséri programokból adódó feladatok megvalósítását, koordinálja az Elnöktől, vagy az Elnökhöz érkező megkeresések teljesítését. 10.6. KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY A Szövetség stratégiai kommunikációjának ellátását szervezetileg a Titkárság mellé rendelt Kommunikációs Osztály végzi. Vezetője a kommunikációs osztályvezető, aki egyben a Szövetség Szóvivője is. a) A Kommunikácoós Osztály stratégiát dolgoz ki a Szövetség imázsának és a szélesebb közvélemény előtti kommunikációs üzeneteinek érthető megjelenítésére - továbbá b) Megfogalmazza a Szövetség közleményeit és eljuttatja a médiumokhoz, hírügynökségekhez. c) Arculati és PR javaslatokat dolgoz ki és tervez. d) Részt vesz a Tagszervezésben és szponzorációs feladatok előkészítésében. e) A Titkárság közreműködésével gondoskodik a feladat-meghatározó Elnöki, Igazgatói megbeszélések előkészítéséről és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásáról. f) A Kommunikácis Osztály gondoskodik a Szövetség vezető Tisztségviselőinek nyilvános szerepléseinek előkészítéséről, megszervezéséről és lebonyolításáról. g) Együttműködik a Titkársággal és az Elnökségi Tagok kommunikációs tevékenységének összehangolásában, a Szövetség arculatának kialakításában. h) A Kommunikációs Osztályvezető minden kérdésben előzetesen egyeztet a Koordinációs Igazgatóval. i) Kommunikációs anyagok kiadását a Koordinációs Igazgató engedélyezi. 10.7 BIZOTTSÁGOK a) A Szövetség munkáját az Alapszabályban meghatározott Állandó Bizottságok, Szakbizottságok és ad hoc bizottságok segíthetik. b) Az állandó bizottságok elnökeit a Közgyűlés választja meg, a bizottságok Tagjait 8 napon belül a bizottság elnökének javaslata alapján az Elnökség választja meg. c) Ha a bizottság elnöke nem tud a bizottsági Tagságra jelöltet állítani, vagy az általa állított jelöltet 2 egymást követő alkalommal Az Elnökség nem választotta meg a bizottság Tagjának, a bizottsági Tagok személyére Az Elnökség bármelyik Tagja tehet javaslatot. d) Két közgyűlés között a rendes Tagok egynegyedének jóváhagyó támogatásával állandó bizottság alakulhat. e) Egy bizottság legalább 3 Tagból áll. f) A bizottság legfeljebb egy Tagja lehet olyan természetes személy is (póttag), aki nem Tagja a Szövetségek. A póttag személyéről a Elnök javaslata alapján Az Elnökség dönt. g) A bizottság a munkáját saját maga határozza meg az Alapszabály és az Etikai Kódex figyelembevételével. h) A bizottság akkor határozatképes, ha azon legalább 3 Tag jelen van. i) Amennyiben a bizottság ugyanazon ügyben 2 egymást követő alkalommal sem tudott határozatot hozni, a bizottság mandátuma megszűnik. A bizottság elnökének legfeljebb 60 napon belül új Tagokat kell kijelölni. j) Ugyanazon ügyben 2 egymást követő ülés között 5 napnál hosszabb idő nem telhet el. k) A bizottság nyílt, vagy titkos szavazás útján, egyszerű többséggel hozza meg határozatát. Szavazategyenlőség esetén a bizottság elnökének szavazata dönt. 10.8 FELÜGYELŐ és ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG (FEB) A Bizottság feladata, hogy ellenőrizze a Szövetség gazdálkodását, a pénzkezelés szabályainak megtartását, az alapszabály és más szabályzatok megtartását, a törvényesség betartását, a határozatok végrehajtását. a) A Közgyűlés választja meg az Felügyelő és Ellenőrző Bizottság Elnökét. Az (FEB) további Tagjait az Alapszabály 11. (II.-III.) alapján Az Elnökség választja meg. b) Az (EB) Tagja az Elnökség Tag nem lehet. c) A Bizottságot 6 éves időtartamra választják. d) A Bizottság hatáskörébe tartozó vagy azt érintő kérdések megtárgyalásakor a Bizottság Elnökét meg kell hívni Az Elnökség üléseire. e) A Bizottság összehívását a Bizottság Elnöke, vagy Az Elnökség kezdeményezheti. f) A Bizottság felügyeli a Szövetség gazdasági tevékenységét és véleményezési jogot gyakorolhat. g) A Bizottság ellátja a Szövetség gazdálkodási körébe tartozó feladatokat. Felelős a pénzügyi és ellenőrző tevékenység szabály- és jogszerűségéért. h) A Bizottság minden évben köteles beszámolni munkájáról és ellenőrzéseinek tapasztalatairól, a gazdálkodással kapcsolatos megállapításairól a Közgyűlésnek és az Elnökségnek. Az Bizottság ülése akkor határozatképes, ha azon legalább három Tag jelen van, döntéseit nyílt szavazással, egyszerű többséggel hozza meg. 11. A Szövetség tisztségviselőinek jogai és kötelezettségei A Szövetség tisztségviselői az Elnök, a Koordinációs Igazgató, aki az Elnök általános jogkörrel rendelkező helyettese, valamint a Fejlesztési Igazgató, a Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgató, a Kockázatkezelési és Szakmai Igazgató, valamint a Főtanácsadó(k). A Szövetség tiszségviselője, csak olyan magánszemély, vagy szervezet lehet, aki a Szövetség Rendes tagja. 11.1. A Elnök kompetenciái a) Az Elnök felelős a Szövetség szervezeti és gazdasági működéséért. b) Kijelöli a Szövetség nem választás útján betöltött tisztségviselőit, programfelelőseit, stb. c) Elnöki hatáskörében speciális feladatok ellátására külön megbízottat nevezhet ki, szakértőt kérhet fel, - feladatokat delegál a Szövetség tisztségviselői, szervei, kinevezett programfelelősei és alkalmazottai részére és ellenőrzi /felügyeli azok megvalósítását. d) Kinevezi a titkárságvezetőt. e) Ellenőrzi a Szövetség tisztségviselőinek a munkáját. f) Jutalmak, kitüntetések odaítéléséről dönt. g) Képviseli a Szövetséget hatóságok és más szervek előtt. A Szövetség képviseletére az Elnök önállóan, - akadályoztatása, tartós távolléte, tevékenységének hivatalos megbízatás miatt történő szünetetetése, lemondása, halála esetén a következő tisztújító közgyűlésig - az Elnök általános jogkörrel rendelkező koordinációs helyettese, - ennek akadályoztatása esetén a Fejlesztési Igazgató, majd sorrendben a Kockázatkezelési és Szakmai Igazgató, illetve a Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgató jogosult. h) Az Elnök a Szövetség nevében csak az Elnökség által előzetesen megismert véleményt tehet közzé a széles nyilvánosság előtt. i) Vezeti a Közgyűlést, valamint az Elnökség üléseit. j) Ellenőrzi a Közgyűlés, az Elnökség összehívásakor az Alapszabály előírásainak betartását, valamint a hozott határozatok végrehajtását. k) Szervezi, irányítja és ellenőrzi a Szövetség tevékenységét, irányítja a Szövetség gazdálkodását, utalványozási jogot gyakorol. l) Gyakorolja a munkáltatói jogkört a Koordinációs Igazgatóval közösen, a jogszabályokban meghatározott feltételek szerint, valamint a Szövetséget érintő minden kérdésben tájékoztatást ad és az egyetértését kikéri általános jogkörű helyettesének. m) Jogosult akár a Szövetség Tagjai közül, akár kívülálló személyt a Szövetség tevékenységével kapcsolatos állandó, vagy eseti /projekt jellegű teendők ellátásával megbízni. Az ilyen személy részére díjazás állapítható meg. n) Az Igazgató jogosult a munkavégzésével kapcsolatos költségtérítésre, valamint Az Elnökség javaslata alapján tiszteletdíjra. o) Intézkedik és dönt a Közgyűlés és Az Elnökség által hatáskörébe utalt ügyekben. p) Köteles a Szövetség helyzetéről, tevékenységéről a Közgyűlésnek és az Elnökségnek beszámolni. 11.2. Az Elnök helyetteseként működő, általános jogkörrel rendelkező Koordinációs Igazgató (továbbiakban Koordinációs Igazgató) kompetenciái:
a) Az Elnök akadályoztatása esetén őt teljes hatáskörben, minden jogkörével együtt helyettesíti. A Elnök tartós távolléte, betegsége, Igazgatói munkájának egyéb okokból történő szüneteltetése, lemondása, visszahívása esetén a következő tisztújító közgyűlésig annak helyébe lép és ellátja minden feladatát; b) Akadályoztatása, tartós távolléte, tevékenységének hivatalos megbízatás miatt történő szünetetetése, lemondása, halála esetén a következő tisztújító közgyűlésig a Fejlesztési Igazgató, majd sorrendben a Kockázatkezelési és Szakmai Igazgató, illetve a Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgató jogosult. c) Felügyeli és irányítja a Tagszervezést, menedzseli a honlap tartalmat, valamint felügyeli a kommunikációs, PR és marketing munkát; szervezi, irányítja és közvetlenül ellenőrzi a Titkárság és a Szövetség egyéb szerveinek tevékenységét, utalványozási jogot gyakorol. d) Hatáskörében speciális feladatok ellátására külön megbízottat nevezhet ki, szakértőt kérhet fel, - feladatokat delegál a Szövetség tisztségviselői, szervei, kinevezett programfelelősei és alkalmazottai részére és ellenőrzi /felügyeli azok megvalósítását. e) Felügyeli és összehangolja a Főtanácsadók munkáját. f) Ad hoc és szakbizottságok megalakulásáról dönthet és kijelölheti ennek Tagjait. g) A Bizottság(ok), az Igazgatóök és a Kommunikációs Osztály javaslatainak figyelembevételével elkészíti és beterjeszti Az Elnökség részére a Szövetség éves szakmai program tervezetét és az éves szakmai beszámolót; h) Felügyeli a Szövetség szakmai és kommunikációs tevékenységét, a Kommunikációs Osztály munkáját; i) Részt vesz a Közgyűlési és az Elnökség ülések előkészítésében, összehívásában, lebonyolításában, gondoskodik a határozatok végrehajtásáról j) Köteles a Szövetség helyzetéről, szakmai tevékenységéről az Elnöknek és az Elnökségnek beszámolni. k) Jogosult –egyeztetés alapján - a munkavégzésével kapcsolatos költségtérítésre, valamint az Elnökség javaslata alapján tiszteletdíjra. Ezen tételek elfogadásáról az Elnök, vagy helyettese dönt. 11.3. A Fejlesztési Igazgató kompetenciái:
a) Szervezi és irányítja a Tagok nyilvántartását, a belépéssel és kilépéssel, továbbá a Tagdíjfizetésekkel kapcsolatos adminisztrációt; b) A Közgyűlés által jóváhagyott költségvetés alapján gazdálkodhat a Szövetség működéséhez szükséges anyagi erőforrásokkal; c) Az Elnökség által rábízott gazdálkodási, ügyviteli, pénzügyi feladatok ellátását biztosítja. d) Hatáskörében feladatokat delegálhat a Szövetség tisztségviselői, szervei, kinevezett programfelelősei és alkalmazottai részére és ellenőrzi /felügyeli azok megvalósítását, gondoskodik a határozatok végrehajtásáról. e) Ad hoc és szakbizottságok megalakulására, valamint tanácsadók bevonására tehet javaslatot. f) Részt vehet a Szövetség fejlesztését célzó stratégia és pályázatok kidolgozásában. g) Részt vehet a vidékfejlesztési stratégia megvalósításában. A vidékfejlesztési stratégia részeként koordinálhatja a közösségi terek, távmunkaházak fejlesztésének programját. h) Jogosult – egyeztetés alapján - a munkavégzésével kapcsolatos költségtérítésre, valamint az Elnökség javaslata alapján tiszteletdíjra. Ezen tételek elfogadásáról az Elnök, vagy helyettese dönt. 11.4. Kockázatkezelési és Szakmai Igazgató kompetenciái: a) Versenyképességi stratégiát dolgoz ki a vállalati és egyéni érdekérvényesítés javítására. b) Megoldásokat, alkalmazásokat, „best practice”-ket mutathat be, dolgozhat ki. c) Vidékfejlesztési és környezetvédelmi stratégiát dolgozhat. d) Javasolhatja projektek indítását, illetve csatlakozást más projektekhez, - valamint konkrét projekteket valósíthat meg. e) Javasolhatja együttműködési megállapodások megkötését. f) Részt vehet a társadalmi egyeztetés, illetve a társadalmi párbeszéd folyamataiban, a munka világát érintő érdekegyeztetési munkában. g) A Munkacsoportokat hozhat létre, akik a Szövetség Tagjaiból és a Szövetségben Tagsággal nem rendelkező magánszemélyekből önkéntesen szerveződnek, maguk határozzák meg tevékenységük szabályait és választják meg a csoportok vezetőit. Tevékenységükről az Elnökségnek tartoznak rendszeresen beszámolni. A munkacsoport vezetője kizárólag olyan személy lehet, aki a Szövetségben Tagsággal rendelkezik. h) Ad hoc és szakbizottságok megalakulására, valamint tanácsadók bevonására tehet javaslatot. i) Az Elnökségdal egyeztetve feladatokat delegálhat a Szövetség tisztségviselői, szervei, kinevezett programfelelősei és alkalmazottai részére és ellenőrzi /felügyeli azok megvalósítását. j) Vállalati versenyképességet segítő programok kidolgozására tesz javaslatot. k) A Szövetség tevékenységéhez kapcsolódó intézkedéseket támogathat, illetve a munka világát érintő helyi, regionális és interregionális kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatást kezdeményezhet, tevékenységével segítheti a kormány és a munkaerőpiac szereplőinek nemzetközi együttműködési törekvéseinek, eredményeinek ismertetését. l) A Koordinációs Igazgató, illetve a Fejlesztési Igazgató akadályoztatása esetén helyébe lép és teljes hatáskörben helyettesíti. m) Az Alapszabályban meghatározott esetekben képviseli a Szövetséget. n) Jogosult –egyeztetés alapján - a munkavégzésével kapcsolatos költségtérítésre, valamint az Elnökség javaslata alapján tiszteletdíjra. Ezen tételek elfogadásáról az Elnök, vagy helyettese dönt. 11.5. Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgató kompetenciái: a) A Szövetség kereskedelmi és üzleti kapcsolatainak építése. b) A Szövetség Tagsága számára üzleti kapcsolatok elősegítése. c) Külkapcsolatok, nemzetközi kapcsolatok építése. d) Vállalatirányítási tanácsadás a Tagság részére. e) Coaching és mentoring feladatok ellátása. f) Vezetői és Team tréningek szervezése. g) CSR (corporate social responsibility), - vállalati társadalmi felelősségvállalás elméletek tudatosítása. h) Versenyjogi, fogyasztóvédelmi tanácsadás, panaszkezelés. i) Javasolhatja projektek indítását, illetve csatlakozást más projektekhez, - valamint konkrét projekteket valósíthat meg. j) Ad hoc és szakbizottságok megalakulására, valamint tanácsadók bevonására tehet javaslatot. k) Jogosult –egyeztetés alapján - a munkavégzésével kapcsolatos költségtérítésre, valamint az Elnökség javaslata alapján tiszteletdíjra. Ezen tételek elfogadásáról az Elnök, vagy helyettese dönt. 12. FŐTANÁCSADÓK A Szövetség szakmai munkáját, illetve a speciális szakterületi munkák támogatását (pl. oktás, képzés, HR, jogi, jószolgálati, etikai és esélyegyenlőségi ügyek) Főtanácsadók segítik. A Főtanácsadók is a Szövetség tistségviselői. a) Főtanácsadó csak a Szövetség rendes Tagja lehet. b) A Főtanácsadókat Az Elnökség választja meg és Az Elnökség által meghatározott módon jogosultak tevékenységük ellátására. c) A Főtanácsadók munkájukat Az Elnökség által elfogadott munkaterv alapján önállóan végzik. d) A Főtanácsadók munkáját a Titkárság segíti és a Koordinációs Igazgató hagyja jóvá és hangolja össze az Elnökség Tagjainak munkájával. e) A Főtanácsadók javaslatot tehetnek Szakbizottságok, valamint állandó bizottságok alakítására. f) Jogosultak –egyeztetés alapján - a munkavégzésével kapcsolatos költségtérítésre, valamint Az Elnökség javaslata alapján tiszteletdíjra. Ezen tételek mértékéről és elfogadásáról a Elnök, vagy helyettese dönt g) A Szövetség bármely rendes Tagja jogosult jelölni önmagát vagy egy másik rendes Tagot Főtanácsadói pozícióra. A jelölést írásban kell eljuttatnia az Elnökhöz, részletesen kifejtve az általa képviselni kívánt kompetenciát/szakterületet, tervezett működési módot és annak eredményeit, valamint az ellátni kívánt tevékenységének illeszkedését a Szövetség aktuális szervezeti felépítéséhez. 13. A Szövetség képviselete A Szövetség képviseletére és a Szövetség nevében aláírásra az Elnök és helyettese jogosult. Az Elnök akadályoztatása esetén a Szövetség képviseletének jogát sorrendben: a Koordinációs Igazgató, a Fejlesztési Igazgató, a Kockázatkezelési és Szakmai Igazgató majd a Vállalatirányítási és Kereskedelmi Igazgató látja el. Kötelezettségvállaláshoz a Elnök, vagy a Koordinációs Igazgató önálló, vagy Az Elnökség bármely 2 Tagjának együttes aláírása szükséges. A Szövetség bankszámlája felett való rendelkezéshez az Elnök vagy a Koordinációs Igazgató önálló aláírása szükséges. Akadályoztatásuk esetén az Elnökség 2 Tagjának együttes aláírása szükséges. 14. A Szövetség gazdálkodása 14.1. A Szövetség a Tagok által befizetett Tagdíjakból a Tagok önként vállalt egyéb juttatásaiból, pályázati forrásokból, illetőleg a külső támogatók által juttatott összegekből és egyéb szolgáltatási bevételekből gazdálkodik. 14.2. A Szövetség elsődlegesen gazdasági tevékenységet nem folytat. Vállalkozási tevékenységet csak az alapszabályban nevesített cél szerinti tevékenység megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Tagok által befizetett Tagdíjak, valamint minden, a közös célt szolgáló befizetés a Szövetség vagyonát képezi. 14.3. A Szövetség éves költségvetés alapján gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel. A Tagok csak esedékes Tagdíjbefizetésük mértékéig felelnek. 14.4. A Szövetségnek a külön jogszabályok előírásai szerinti beszámoló készítéséről és könyvvezetésről kell gondoskodni. 14.5. A Szövetség céljának megvalósítása érdekében támogatókat keres, az elfogadott támogatást a lehető leghatékonyabban az alapszabályban nevesített cél szerinti tevékenységek elérésének elősegítésére fordítja. 14.6. A Szövetség vagyona oszthatatlan. A Szövetségi Tagság bármilyen módon történő megszűnése esetén a Tagot a Szövetség vagyonából semmilyen térítés nem illeti meg. A Szövetség gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel és azt jelen Alapszabályban meghatározott feladatok ellátására fordítja. A Szövetség megszűnése esetén a vagyonáról, annak felhasználásáról a Szövetség Közgyűlése dönt. Ha a vagyon hovafordításáról nem rendelkezik, továbbá ha a Szövetség feloszlatással szűnik meg, vagy a felügyelő szerv ennek megszűnését állapítja meg, vagyona a hitelezők kielégítése után állami tulajdonba kerül, és azt közérdekű célra kell fordítani. 15. Etikai Kódex a) A Szövetség Etikai Kódexet fogad el, amelyet a Tagok egyszerű többsége hagy jóvá. b) Az Etikai Kódexben foglaltak a Szövetség Tagjai számára kötelező tartalmúak, a nem Tag jogi személyek számára irányadó normákat határoznak meg. c) Az Etikai Kódex alapelveit minősített módon megsértő Tagok nevét, székhelyét, adószámát, az elkövetett jogsértés megnevezését és az alkalmazott jogkövetkezményt és a határozat keltét a Magyar Távmunka Szövetség (és partnerei) honlapján történő közzététel útján nyilvánosságra hozhatja. d) Nem Tagok esetében – amennyiben a Szövetség illetékes szervei vizsgálat lefolytatását követően normasértést állapítanak meg -, az érintett feleket írásban értesítik a Határozatról. A jogsértő felet felszólítják a jogsértés megszüntetésére. e) A Szövetség a jogeset leírását honlapján nyilvánosságra hozza és szükség esetén a hatósági jogkörrel rendelkező felügyeleti szervektől (RMK, OMMF, EBH, APEH, Bíróság, Ombudsman, AB) vizsgálat elrendelését, illetve állásfoglalás meghozatalát kéri. 16. A Fegyelmi és Etikai eljárás a) Az Etikai Kódex szellemétől való eltérés észlelésekor a Tag köteles az Elnökséghez fordulni, amely megalapozatlanság esetén saját hatáskörben eljárva megszünteti a vizsgálatot. b) Amennyiben a normasértés elkövetését közvetlen, vagy több közvetett bizonyíték valószínűsíti. úgy a Elnökség köteles bizottságot létrehozni az eset kivizsgálásával. A vizsgálat eredményéről és a Határozatról a Tagot, vagy az egyéb módon érintetteket a Elnökség tájékoztatja. c) Az eljárás idejére a Elnökség korlátozhatja a Tagot jogai gyakorlásában a Szövetségen belül, (pl. szakmai rendezvényen nem adhat elő, logója nem jelenhet meg, stb.) vagy felfüggesztheti az eljárás alá vont Tag Tagsági viszonyát. d) Az Eljárás során lehetőséget kell biztosítani az érintettek személyes meghallgatására, - amennyiben ez nem lehetséges – írásbeli nyilatkozatukra az üggyel kapcsolatban. e) Az Eljárás lefolytatásához a bizonyítékok legszélesebb körét kell beszerezni, megvizsgálni és értékelni. f) Az eljárásban érintettek helyükben eljárva képviseletükre feljogosított személyt is megbízhatnak. g) Az etikai vétségként bejelentett ügyet Az Elnökség 60 napon belül köteles kivizsgáltatni és Határozatot hozni, és erről arról írásos jelentést készíteni. A vizsgálat határideje egy alkalommal további 60 nappal meghosszabbítható. h) Kivételesen súlyos esetekben a Elnök elrendelheti az ügy gyorsított vizsgálatát, amelyben legfeljebb 15 napon belül Határozatot kell hoznia a Boarnak és ebben további intézkedésre, vagy a szankcióra javaslatot kell tennie. i) Súlyos normasértésnek kell tekinteni a foglalkoztatással /munkavégzéssel kapcsolatos jogszabályok be nem tartását, különösen a munkarendre, mukavédelmre és a szabadidő biztosítására vonatkozó előírások megszegését, a TB és ADÓ fizetés rendjére vonatkozó mulasztásokat, a rasszizmus, a kirekesztés, vagy hangulatkeltés bármilyen megnyilvánulását, az emberiességet sértő, megalázó magatartást, a személyiségi jogok megsértését, a szerzői és szomszédos jogok, illetve a szellemi tulajdonláshoz fűződő jogok megsértését, a plágiumot, a becsületsértést és rágalmazást és mindennemű (fizikai és pszihikai) erőszak alkalmazását, - valamint a terhes nőkkel és kisgyermekes édesanyákkal szemben alkalmazott méltánytalan eljárást. j) Elmarasztaló Határozat Tag esetében lehet: (1) szóbeli figyelmeztetés, (2) írásbeli figyelmeztetés, (3) megrovás, (4) pénzbírság kiszabása, (5) a Tagsági viszony meghatározott időre, - 2, 4, vagy 6 hónapra - történő felfüggesztése, (6) a Tag meghatározott időre történő kizárása, (7) a Tag végleges kizárása. k) A pénzbírság összege Pártoló Tagok esetében maximum 100.000, -Ft, Rendes Tagok esetében 300.000, és 1.500.000, -Ft közötti összeg, amelyet 8 napon belül kell a Szövetség számlájára befizetni. l) A pénzbírság átváltható a Szövetség javára végzett közérdekű szolgáltatás biztosítására, vagy munkavégzésre. m) Nem Tag esetében írásbeli figyelmeztetésre, vagy megrovás kiszabása mellett további intézkedésre tehet Az Elnökség tehet javaslatot. 18. Elismerések A Szövetség elismerheti azon Tagjainak munkáját, akik az egyesületben kiemelkedő szakmai teljesítményt végeztek, vagy kimagasló erkölcsi tettet hajtottak végre. Az elsimerés formája lehet: a) pénzjutalom, - amelynek maximális mértéke a mindenkori középfokú végzettséget igénylő garantált bérminimum ötszöröse lehet. b) címadományozás, - a jutalmazott Tag jogosult a „Magyar Távmunka Szövetség Címzetes Tanácsadó”, vagy a „Magyar Távmunka Szövetség Címzetes Főtanácsadó” elnevezés használatára. c) kitüntetés: A Szövetség az internetes munkavégzéssel kapcsolatos kiváló szakmai munka elismeréseként díjat alapít, amelynek elnevezése: „Gil Gordon Díj”. A díjhoz tartozó jutalom mértékéről és formájáról a Elnökség egyedi döntést hoz. d) A díj adományozható olyan magánszemélyek, szervezetek, vagy társaságok számára is, akik a Szövetségnek nem Tagjai, de a szakterületen végzett munkaájukkal elismerést váltottak ki. 19. A Tagdíjszabályzat A Tagdíjfizetés módját az Alapszabály rögzíti, a Tagdíj mértékét külön dokumentum, a (Tagdíjszabályzat) rögzíti. A Tagdíjszabályzatot a Közgyűlés egyszerű többséggel hozott határozatával fogadja el. 20. A Szövetség megszűnése A Szövetség megszűnik, ha feloszlását a Közgyűlés 3/4-os szótöbbséggel elhatározza, ha más társadalmi szervezettel való egyesülését a Közgyűlés 3/4-os szótöbbséggel elhatározza, ha bíróság feloszlatja, illetőleg megszűnését megállapítja. 21. Vegyes rendelkezések A Szövetség bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. A Szövetség valamely szervének törvénysértő határozatát bármely rendes Tag - a határozat hozatalt követő 15 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekre egyrészt a Ptk., másrészt az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. rendelkezései az irányadók. A módosított Alapszabályt a Szövetség 2009. év április hó „……”. napján összehívott éves Közgyűlésén fogadta el. Kelt Budapesten, 2009. év április hó „……”. nap. Az Alapszabály PDF-ben letölthető formában ( korábbi MTMSZ Alapszabály )
|