|
Az informatikai, média- és távközlési szektor mint a leggyorsabban fejlődő gazdasági szféra esetében különösen fontos a szabályozás szerepe. A megalkotott jogszabályok és a jogalkalmazási gyakorlat nemcsak a szektor versenyképességének, de az új szolgáltatások megjelenésének és elterjedésének is döntő meghatározója.
A MISZE néven az idén bejegyzett, jogászokat tömörítő szakszövetséget az információtechnológia, a média és a távközlés konvergáló területeinek folyamatos fejlődése során felmerülő jogi kérdések megfelelő, a jogbiztonság és a versenyképesség biztosítása mellett történő megoldásának támogatása érdekében hívták életre. Tagjai az IKT-szektor felügyeletét ellátó hatóságoknál, piaci szereplőknél dolgozó, bíróként ítélkező, illetve ügyvédként praktizáló, egyetemi oktatóként tevékenykedő, a gyakorlati tapasztalatok mellett elmélyült elméleti ismeretekkel is rendelkező jogi szakemberek. Az IKT-szektor azon szakmai szervezeteivel és piaci szövetségeivel léptek partnerségre, amelyek felismerték a jogi szabályozás fontosságát az IKT-szektorban. A szakmai fórumként is szolgáló tudományos közösség a szakmai kapcsolattartáson túl az infokommunikációs, az informatikai, a média- és a távközlési jog területén felmerülő kérdések megvitatását, az érintett területek fejlődésének előmozdítását is célozza. Az egyesület honlapján már most is ingyenesen elérhető néhány informatikai és médiajoggal kapcsolatos tanulmány. Az októberben megjelenő Infokommunikációs jogi helyzetkép című kötet azonban kétségkívül ezek fölé emelkedik majd. A tanulmány az infokommunikációs szektor teljes jogterülete, a jogi szabályozás változása és az ehhez kapcsolódó aktuális témák elemzését tartalmazza. Nagy hangsúlyt fektet azokra a jogi kérdésekre, amelyek feltételét vagy akadályát jelenthetik egy szolgáltatás továbbfejlesztésének vagy valamely új szolgáltatás megjelenésének. A kötet összeállítói olyan nem egyértelműen szabályozott, jogi megítélésében jelenleg még nem tisztázott helyzetekkel is foglalkoznak, amelyek így sértik a jogbiztonságot. A szerzők az egyesület infokommunikációs szakjogászi képesítést szerzett tagjai, akik gyakorlati vagy tudományos kutatói tapasztalattal rendelkeznek az egyes elemzett kérdések vonatkozásában. Forrás: Businessonline.hu - 2008. október 7. - Fekete Gizella businessonline.prim.hu |