|
Magyarország első környezettudatos informatikával foglalkozó konferenciájának mai sajtótájékoztatóján dr. Zombor Ferenc, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hivatalának főosztályvezetője, Lőrincz Vilmos, a GKIeNET kutatóintézet partnere, valamint Turcsán Tamás, a PC World Üzlet rovatvezetője a „zöld IT” időszerűsége és jelentősége mellett érvelt. Az első hazai Green IT konferencián a zöld ombudsman képviselője mellett az üzleti szektor környezettudatosságot támogató vállalatai, valamint a civilszektor szakértői osztják meg gondolataikat az informatika területén szükségessé vált szemléletváltásról.
A zöld ombudsmani hivatal főosztályvezetője, dr. Zombor Ferenc fontosnak tartja, hogy a hivatal főbb ügyei mellett kiemelten foglalkozzanak a szemléletformálás (mint a környezeti nevelés vagy a környezettudatosság) elősegítésével és támogatásával. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez saját, ombudsmani munkájukat is nagymértékben segíti, hiszen hivatala az elkövetkező időszakban a közösségi részvétellel és az ügyféljogok – azaz az információhoz való hozzáférés – ügyeivel kiemelten foglalkozik. E témáknál pedig elengedhetetlen a lakosság tájékozottsága és tudatossága. „Az informatika területével kapcsolatban a zöld ombudsman célja egy környezeti-jogi adatbank kialakítása és működtetése” – mutatott rá dr. Zombor Ferenc. Az elmondottakhoz hozzátette, hogy több szempontból is fontos és aktuális az október 2-i konferencia: „A klímaváltozás mérséklését szolgáló új környezetbarát informatikai megoldások népszerűsítése és megismertetése mellett nagyon fontos a meglévő rendszerek takarékosabb használata, a káros anyagok felhasználásának kiküszöbölése és az informatikai hulladék kezelése”. A környezetvédelem századában elvitathatatlan az állampolgárok környezeti információkhoz való hozzáférésének joga. A digitális gazdaság időszerűségére utalva dr. Zombor Ferenc kiemelte, hogy a környezettudatos informatika továbbfejlesztésében a zöld ombudsmannak hasznos szerepe van a különféle környezetbarát megoldások, eljárások, standardok kialakításában, véleményezésében. A magyarországi zöld ombudsman (a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának) hivatala új és világszerte egyedülálló intézmény, amely az egészséges környezethez való alkotmányos jog védelme érdekében figyelemmel kíséri, értékeli és ellenőrzi azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását. Feladata a mindezekkel kapcsolatban tudomására jutott visszásságok kivizsgálása vagy kivizsgáltatása, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése. A környezetvédelem ügyét az ombudsman hatékony vizsgálati és véleményezési jogkörrel tudja segíteni akár helyi, akár országos ügyekben. „A környezetbarát informatikai megoldások nagyarányú hazai térnyerésére és elterjedésére még várni kell” – kezdte előadását Lőrincz Vilmos, a GKIeNET kutatóintézet partnere. A szakember a SUN Microsystems és a GKIeNET közös magyarországi kutatásainak tanulságaira hívta fel a figyelmet. Az informatikai eszközök és rendszerek egyre nagyobb elterjedése egyaránt meghaladta azt a kritikus tömeget, amely mellett már komolyan kell számolni az informatikai tevékenységek környezeti hatásaival. Bár első pillantásra meglepőnek tűnhet, látni kell, hogy az információtechnológia jelentette előnyök minden haszonélvezője érintett a felelősség kérdésében. A felelősség – és így a környezettudatos informatikai rendszerek, eszközök, berendezések használata – elsősorban a nagy energiafogyasztók tekintetében lenne elvárható, habár a gondatlan tömeges otthoni felhasználók is elpazarolhatnak akár ugyanennyi energiát is. Forrás: Orient Press - 2008.09.18 www.orientpress.hu |