|
Nagyon jó a T-Systems infokommunikációs technológiai (ICT) stratégiájának fogadtatása, amelyet a Magyar Telekom év eleji szervezeti átalakítása után dolgoztak ki, s amely a különböző - infokommunikációs és távközlési - technológiák konvergenciájára épül. Ennek eredményeként a T-Systems "egy kézből" tud távközlési és informatikai szolgáltatásokat is nyújtani a cégeknek. Bőthe Csaba, a Magyar Telekom kkv-divíziójának igazgatója szerint a sikernek technológia, kényelmi és gazdasági okai is lehetnek.
A szolgáltatók több szálon kapcsolódhatnak a megszerzett üzleti partnerhez, s ezt igyekeznek „meghálálni”, vagyis az így már „nagyvásárlónak” tekinthető kisvállalkozást kedvezményben részesíthetik.
|
Napjainkban egyre népszerűbb az a szolgáltatás, amelynek keretében egy-egy zárt felhasználói kör kedvezményesen vagy - bizonyos havi díj ellenében - ingyen telefonálhat a mobil- vagy a vezetékes hálózaton. Ezeken kívül az ügyfelek egyre inkább arra is igényt tartanak, hogy egy-egy vállalkozáson belül a mobil- és vezetékes telefonok is ugyanabba a zárt felhasználói körbe csatlakozhassanak, és kedvezményesen vagy ingyen hívhassák egymást. Ezt a felhasználói igényt technológiai és egyéb okokból nehezen tudnák kielégíteni az egymástól független szolgáltatók, a T-Systems viszont képes és törekszik is ezen igények kielégítésére. Ezért "megalkotta" a Mofix kedvezmény opciót, amely a mobil- és a vezetékes telefonok közös zárt felhasználói csoportba való csatlakozását teszi lehetővé. Bőthe Csaba azt is elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásoknak nincs elegendő erőforrásuk arra, hogy az infokommunikációs és a távközlési szolgáltatásokat maguk menedzseljék, így jelentős kényelmi szempont lehet számukra, hogy mindezt egy céggel, egy személlyel valósíthatják meg. A Magyar Telekom fontosnak tartja, hogy 43 ezer kkv-ügyfele egykapus kiszolgálással, "egy kézből" tudja az ügyeit intézni. A kis- és középvállalkozások a nagyvállalatokhoz képest szerényebb vásárlóerővel rendelkeznek, s nem is igazán készek arra, hogy minden egyes szolgáltatást - az alacsonyabb ár érdekében - külön megpályáztassanak. Ezért a kkv-szektor számára gazdasági szempontból is előnyösebb, ha egy szolgáltatótól szerzik be a szükséges üzleti megoldásokat. Ez a szolgáltatóknak is kedvező, hiszen több szálon kapcsolódhatnak a megszerezett üzleti partnerhez, s ezt igyekeznek "meghálálni", vagyis az így már "nagyvásárlónak" tekinthető kisvállalkozást kedvezményben részesíthetik. A lakossági előfizetők körében is terjed az egy kézből két-három szolgáltatás vásárlása (dual-, illetve triple-play), vagyis ha például valaki eddig a Magyar Telekomtól vásárolta meg a vezetékes távközlési szolgáltatást, akkor a cég mobiltelefon-, szélessávú, illetve kábeltelevíziós termékeit is megrendeli. Ehhez hasonló szemlélet figyelhető meg a vállalkozói körben is, s a Magyar Telekom, illetve azon belül a T-Systems ezeknek megfelelő csomagokat igyekszik kialakítani. Ilyen például az az adat jellegű csomag, amelyben az adsl a mobiloldalon a BlackBerry szolgáltatással egészül ki. A társaság szerverhoszting-szolgáltatást is nyújt, amely szintén előnyös lehet a kis- és középvállalkozásoknak, de call center-szolgáltatást is kínálnak, amely jól jöhet például azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ügyfélszolgálatot kívánnak működtetni vagy telesales-értékesítési kampányt terveznek indítani. Mindezeken túl a társaság kedvező konstrukcióban kínál készülékeket, s épp a kis- és középvállalkozások számára nem régen testre szabott laptopajánlatot vezetett be, mobil-, illetve vezetékes hozzáféréssel. Forrás: Napi Online - 2008.08.22. - Diószegi József www.napi.hu ______________________________________________________________________________ Megjegyzés: A Magyar Telekom Nyrt. a Magyar Távmunka Szövetség tagja |