|
A munkáltatóval kötött megállapodás alapján akár 60 órát is dolgozhatnak a jövőben az uniós munkavállalók (ügyeleti munkakörökben ez 65 óra is lehet), ha majd az Európai Parlament is jóváhagyja a szakminiszterek most elfogadott döntését.
A magyarországi szakszervezetek ugyan egyértelműen elutasítjuk mind a munkaidővel, mind a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos irányelvekről hétfőn született uniós szakminiszteri döntését, - az elutasítás mellett szóló érvelésekben azonban nem esett szó arról, hogy az irányelv tervezett bevezetése ellentétes a rugalmas munkaidőbeosztást és az atipikus munkavégzést ösztönző folyamatokkal, valamint káros hatást gyakorol a munkaerőpiacra, végső soron a munkanélküliség erőteljes növekedését is előidézheti. Természetesen tiltakozunk minden olyan kezdeményezés ellen, amely sérti a munkavállalók jogait és korlátozza a jogérvényesítő képességet. Tiltakozunk minden olyan lépés ellen, amely csökkenti a versenyt a munkaerőpiacon, korlátozza a versenyképességet, a munkaerőpiac modernizációját, - ellentétes a tudásgazdaság és az információs társadalom alapelveivel! Szorgalmazzuk a törvényes és garantált pihenőidő betartását és betartatását, egyben felhívjuk a figyelmet az általános emberi jogok, a szabadságjogok, állampolgári jogok maradéktalan betartására is! Kérünk minden munkaadót arra, hogy fejezze ki tiltakozását a tervezett módosítás ellen, egyben fejezze ki elkötelezettségét a munkaadókat megillető törvényes pihenőidő, a család és a magánélet tiszteletbentartására. Déri Tamás Magyar Távmunka Szövetség Szakmai Alelnök |