|
Az első franciaországi távmunka-ház 1981-es megnyitása után 26 évvel, 2007. október 25-én Örkényben megnyílt Magyarország első távmunka-háza. A Magyar Távmunka Szövetség kezdeményezésére létrejött távmunka-ház hivatalos megnyitója után egy héttel jelentkezett az első komoly érdeklődő, aki a távmunka-ház teljes kapacitását, mind a 22 távmunkahelyet hasznosítja.
Az örkényi távmunka-ház első hasznosítója a MarketX Bt., akik több mint 7 éve foglalkoznak gazdasági kiadványok telefonos értékesítésével. „A sajtóból értesültünk az örkényi távmunka-házról, amely azonnal felkeltette érdeklődésünket. A budapesti irodánkon kívül több távmunkást is foglalkoztatunk, ezért figyeltünk fel erre az új lehetőségre. A területi különbségek által elérhető alacsonyabb költségek, valamint a képzett munkaerő valós üzleti előnyt jelenthetnek számunkra, ezért vettük fel a kapcsolatot a Magyar Távmunka Szövetséggel, majd 2 hét alatt létre is jött a megállapodás Örkény várossal, a távmunka-ház fenntartójával.” – mondta Mihály Andrea, a MarketX Bt. ügyvezetője. A távmunka a regionális különbségek kiaknázásával költségcsökkentést biztosít a munkáltatóknak, a térség számára pedig foglalkoztatást és a béreken keresztül gazdasági fellendülést hozhat. „A távmunka-ház előkészítése során 80 főt képeztünk ki alapfokú számítógépes használatra, a megnyitót követően pedig az első komoly érdeklődő segítségével 22 fő számára teremtettünk munkalehetőséget. Örkény város mindig is nyitott volt minden olyan lehetőségre, amely a lakosok számára jobb életkörülményeket biztosít, ezért is kezdett bele a Magyar Távmunka Szövetség és Udvard község önkormányzatával ebbe az Interreg által támogatott projektbe, amely végül valóban sikerrel zárult. Bízunk benne, hogy ez csak a kezdet, és a közeljövőben tovább tudjuk bővíteni a távmunka-ház kapacitását, valamint további távmunkahelyeket hozhatunk létre városunkban, ahol képzett munkaerő áll rendelkezésre további munkaadók üzleti terveinek költséghatékony megvalósításához.” – fejtette ki elképzeléseit Kovács István, Örkény város polgármestere. A távmunka-ház elsősorban abban tér el a teleházaktól és eMagyarország pontoktól, hogy ez a nyilvánosság számára nem látogatható, kizárólag a távmunka-ház üzemeltetőivel szerződéses kapcsolatban lévő munkáltatók távmunkásai jogosultak a belépésre. Ez a különbség teszi lehetővé azt, hogy a távmunka-ház munkakörnyezete a munkáltatók előírásaihoz és szabályozásához igazítva funkcionáljon. A távmunka-házban való foglalkoztatáshoz nem kell a helyszínt telephelyként bejegyeztetni, a munkáltatóknak csupán szerződést kell kötnie, majd azonnal indulhat a munka, minden további adminisztráció és díj nélkül. „A távmunka valós gazdasági előnyöket rejt magában, amelyet a hazai vállalatok még csak most kezdenek felismerni. Ha ebben is a nyugati tendenciát követjük, akkor az elkövetkező években az EU átlaghoz való felzárkózással mintegy 500.000 távmunkahely jöhet létre Magyarországon. Jelenleg a vállalatok elsősorban a magasan kvalifikált szakemberek (menedzserek, informatikusok, pénzügyi szakemberek, tanácsadók) számára biztosítanak távmunka lehetőséget, munkaerő megtartás, céghűség, valamint szélesebb munkaerőpiac és költségcsökkentés reményében. A távmunka-házak elterjedésével a regionális bér- és ingatlanár különbségek a távmunka révén kiaknázhatóvá válhatnak, így lehetővé válik a vállalatoknak a cég telephelyének megváltoztatása nélkül, a távmunkában is végezhető funkciók áthelyezésével azok fenntartási költségein 20-40%-os megtakarítást is realizálni (ilyen szakmák pl. az adatrögzítés, telefonos szolgáltatások). Természetesen a távmunka bevezetése a vállalat egészére kihat és sok kockázatot is magában rejt, ezért mindenképp javasolt a folyamat alapos megtervezése, kockázatok felmérése és kezelése.” – nyilatkozta Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke, a Deloitte Zrt. menedzsere. Kapcsolat: | Kovács István Örkény Város Önkormányzata Telefon: 29/310-031 | Forgács Tamás Magyar Távmunka Szövetség Telefon: MTMSZ Info vonal 30/620 6969 | Mihály Andrea MarketX Bt. Telefon: 1/999-6130 | Forrás: MTMSZ sajtóközlemény 2007. dec. 3. Kiadta MTMSZ elnöksége |