|
 Az információs- és kommunikációs technológiák mind szélesebb körű terjedésével egyre nagyobb teret kaptak azok a vélemények is, melyek ezen eszközök környezetre gyakorolt pozitív hatásait ecsetelték. Most a kritikai irodalom ismertetésével igyekszünk árnyalni ezt a képet.
Az információs- és kommunikációs technológiák mind szélesebb körű terjedésével egyre nagyobb teret kaptak azok a vélemények is, melyek ezen eszközök környezetre gyakorolt pozitív hatásait ecsetelték. Ilyenek többek közt az utazási igények csökkenése, a papírmentes iroda eljövetele, a gazdaság „anyagtalanná” válása vagy az energiafelhasználás és a CO2-kibocsátás mérséklése. A közelmúltban egyre-másra jelennek meg tanulmányok és adatok arról, hogy ezek az előnyök (egyelőre) nem realizálódtak.
Az egyik leginkább elterjedt álláspont szerint a távmunka, illetve a videokonferenciák és az email-kommunikáció elterjedése jelentősen csökkentheti az utazást, ezáltal közvetve a környezetterhelést is. Ha a távmunkát tekintjük, ez egyelőre semmiképp nem valósult meg. A fejlett országokban is csak a munkaerő töredéke tekinthető távmunkásnak, miközben az ő utazásaiknak is csak egy kis része kapcsolatos tisztán munkával – miközben több vizsgálat is azt mutatja, hogy az ingázás, illetve az egy dolgozóra jutó utazásmennyiség az utóbbi időben növekedett.
Mindezek mellett a személyes és üzleti kapcsolatok intenzitásának globális növekedésével mindkét területen tapasztalható a személyes találkozás iránti igény erősödése, azaz a kommunikáció még további utazásokat indukálhat. A Wuppertal Institute Ausztria, Németország, Japán, Hollandia és az USA viszonylatában pozitív korrelációt fedezett fel az IKT-eszközök funkcionalitásának és a hozzáférés terjedésének, illetve az üzleti utak iránti megnövekedett igény között.
Szintén sokszor elhangzó tétel, mely szerint az ipari társadalom információs társadalomba történő átmenetével a gazdaság erőforrás-függősége csökken, dematerializációról illetve súlytalan gazdaságról (weightless economy) beszélhetünk. Új termékek jelennek meg, melyek előállítása, szállítása és értékesítése jóval kevesebb anyagot emészt fel. Ez részben igaz is. Az IKT-szektor a gazdaságon belül a tisztábbak közé tartozik, ha az energia- és forrásigényt, valamint a CO2-kibocsátást nézzük, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a szektor még folyamatos bővülése ellenére sem nem domináns egység, miközben az olyan iparágak, mint az építőipar, az élelmiszeripar, a ruházat vagy éppen az egészségügyhöz és a szabadidős tevékenységekhez kacsolódó termékek előállítása sem esik vissza, sőt, szintén növekszik.
Mindehhez érdekes adalék, hogy Moore törvénye alapján a számítógépek kapacitása 18 hónaponként megkétszereződik. Ennek köszönhetően a komputerek rohamos ütemben avulnak el, az életciklus általában egy céges PC esetében 2-3 évet ölel fel. Mivel az újrahasznosítás nem elterjedt (sőt, mivel rontaná az eladási eredményeket, nem is feltétlenül kívánatos), az elektronikus szemét mennyisége drasztikusan növekszik – nem csoda, hogy a híradások egyre többször szólnak erről a hulladéktípusról, valamint a kezelésére vonatkozó újabb és újabb direktíváról. És nem csak a hulladékmennyiség növekszik, hanem az energiafelhasználás is. Az internet és a különböző szolgáltatások elterjedésével a szerverparkok, a cégek központjai és a magánfelhasználók egyre több energiát igényelnek: néhány újabb becslés szerint a teljes internet, illetve a világ (komoly szennyezőforrásnak tartott) légi közlekedésének széndioxid-kibocsátása megegyezik. Az energiaéhséget olyan apró jelek is remekül mutatják, mint az, hogy a nagyobb cégek közül (pl. a Google) egyre másra jelentik be a megújuló erőforrások használatát (napelemek, vízenergia közelébe telepített szerverközpont), ez azonban jóval inkább szükség, mint a klímaváltozás miatti aggodalom jele.
Végül pedig egy pár szót mindenképpen kell, hogy ejtsünk a papírfelhasználás változásáról, hiszen manapság is divatos hívószó a „papírmentes” iroda vagy éppen ügyintézés. A Kanadai Statisztikai Hivatal adatai szerint a előállított és a nyomtatásra/írásra felhasznált papír mennyisége az utóbbi két évtizedben több mint duplájára növekedett. Ez a tendencia nem csak az IKT-mutatók alapján igen fejlett Kanadában, hanem a világ több részén is tapasztalható, különösen a gyorsan növekvő Ázsiai térségben, illetve köszönhető mindez az otthoni nyomtatók elterjedésének is.
A leírtak alapján nehéz egyértelmű képet rajzolni a helyzetről. Az IKT-eszközök új termelési és fogyasztási módot nyújtanak, amelyek kedvezően és kedvezőtlenül is hathatnak a környezetre. A bemutatott példák azt bizonyítják, hogy a kezdeti, optimista várakozások nem igazolódtak be – legalábbis eddig. A változás zajlik, országról országra más fejlettségi állapotot mutat az információs társadalom, de az már most körvonalazódik, hogy a környezethez és a természeti erőforrásokhoz való viszony tekintetében nem jelent az ipari társadalmaknál újabb minőséget, ugyanazokat a deficiteket mutatja, a kapitalizmus alaplogikája mentén. A jövő fog választ adni arra, hogy az ökológiai válság szélesedésével valóban kihasználja-e az emberiség az IKT-eszközökben rejlő a potenciálokat, melyek az erőforrásokkal való helyes gazdálkodás és a valóban fenntartható fejlődés irányába mutatnak. Forrás: Greenfo.hu - 2007. nov. 18. - Csotó Mihály
www.greenfo.hu & www.infinit.hu |