|
Évente több mint 50 százalékkal bővülhet a betegek otthoni ellátására szolgáló eszközök piaca Hatalmas növekedési lehetőségeket rejt magában a távgyógyászati elektronikus és egyéb eszközök világpiaca – derül ki a Datamonitor piaci elemzőcég tanulmányából. A telemedicina mind szélesebb körű elterjedésétől sok szakember a betegellátás minőségének javulását, illetve a költségek csökkenését várja.
Jól mutatja a szegmens dinamikáját, hogy míg a hagyományos kórházi eszközök piaca várhatóan évi 9,9 százalékkal bővül az elkövetkező öt esztendőben, a távgyó-gyászati cikkek esetében ez 56 százalék lesz, ennek következtében 2012-re az összes eladás meghaladja a nyolcmilliárd dollárt. A telemedicina lehetővé teszi, hogy a szakorvos úgy figyelhesse meg a páciensét, illetve hajtson végre bizonyos kezeléseket, hogy fizikailag nem tartózkodik vele egy helyen. Az eszköztár az egyszerű telefonos vagy internetes orvos-beteg adatcserétől a távirányítású, robotkarok segítségével végrehajtott sebészeti beavatkozásokig terjed. A megoldás jelenleg legelterjedtebb formája a páciens – például egy szív- vagy cukorbeteg – állapotának nyomon követése úgy, hogy az illetőnek nem kell elhagynia az otthonát. A népesség elöregedése, illetve az egészségügyi szakszemélyzetben mutatkozó hiány a távgyógyászat terjedésének a legnagyobb hajtóereje. Ugyanakkor több tényező is korlátozza az új módszerek térnyerését. A telemedicina nyilvánvaló előnyei ellenére a megtérülés bizonytalansága sok szolgáltatót visszatart annak széles körű alkalmazásától; a kezdeti extra munkaráfordítás hatása ugyanis nem érzékelhető azonnal a bevételi oldalon. A megtérülési gondok ellenére a távgyógyászati módszerek egyre népszerűbbek az idősek és a krónikus betegségben szenvedők körében. A tanulmány azonban hangsúlyozza: a gyártóknak és szolgáltatóknak egyre nagyobb mértékben kell figyelembe venniük a fogyasztók speciális igényeit. A technológiák még meglehetősen kezdetleges stádiumban vannak, a hatásuk sokszor elégtelen, az alkalmazásuk ugyanakkor túlságosan bonyolult. Márpedig a piaci igények nem szolgálhatók ki leegyszerűsített, uniformizált megoldásokkal, mivel az egyes eltérő esetek különböző technikai megoldásokat tesznek szükségessé. Sok tennivaló van még annak érdekében is, hogy az eszközök mobilisabbá és a páciens számára is egyszerűen kezelhetővé váljanak.  |  | | életmentő információcsere | A betegek kóradatainak akadálymentes hozzáférhetősége érdekében tavaly szövetséget hoztak létre az infokommunikációs és gyógyászati eszközök gyártói, valamint a gyógyszeripar szereplői. A Continua névre keresztelt társulás célja, hogy visszaszorítsa az orvosi információhiány miatti halálozások számát. A rendelkezésre álló adatok szerint a hibás kezelés miatti halálesetek közel húsz százalékát okozza a beteg kórtörténetének elégtelen ismerete. |
|
Forrás: Világgazdaság Online - 2007-09-10 www.vg.hu |