MTMSZ Hírlevél
2008 . május-június
Kedves Olvasónk!
Weboldalunkon (www.tavmunka.org ) történt regisztrációjának megfelelően küldjük a Magyar Távmunka Szövetség (MTMSZ) összevont május-június havi hírlevelét.
A Szövetséget érintő események, rendezvények:
A. Közgyűlés
A Magyar Távmunka Szövetség megtartotta szokásos éves Közgyűlését. Az Ellenőrző Bizottság egyhangúlag elfogadta az egyesület mérlegbeszámolóját.
Az jelenlévő tagok ugyancsak ellenszavazat nélkül fogadták el a szervezet elmúlt évi tevékenységéről szóló szakmai beszámolókat, valamint a 2008. évre vonatkozó munkatervet.
A Magyar Távmunka Szövetség közgyűlése az Elnökség tagjai közé választotta Dr. Radnai Tamást a Hungary.Network Zrt. Vezérigazgatóját és az Ellenőrző Bizottság tagjává (Dr. Radnai T. helyére) Lengyel Tibort a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnökét, az Elnökség korábbi tagját.
A közgyűlésen elhangzott, hogy a szervezet tovább kívánja erősíteni szakmai szerepvállalását a hazai távmunka kultúra elterjesztésében. Ennek érdekében pályázatokon való részvételt szorgalmaz, valamint rendszeresen megjelenő szakmai kiadvány terjesztését a szélesebb érdeklődő közönség számára.
B. IX. Szakmai Műhely
A Magyar Távmunka Szövetség 2008. június 4-én megtartotta immár 9-ik alkalommal Szakmai Műhelyét, melynek témája: „Gyakorlati HR tapasztalatok a távmunka bevezetésében a kis- és középvállalatoknál” volt. A rendezvény programja honlapunkról itt tölthető le. A korábbi és jelen Szakmai Műhely összes előadása erről az oldalról tölthető le. A június 4. előadás közvetlenül itt érhető el.
A Szakmai Műhelyről elkészítettünk egy összefoglaló cikket is, amely honlapunkon itt található. Képek a Szakmai Műhelyről itt láthatóak .
C. Elnökségi döntés a hírlevél tartalmi fejlesztéséről
A Szövetség Elnökségének legutóbbi júniusi ülésén elfogadták azt a javaslatot hogy a jövőben a híreken felül hírleveleinkben speciális szakmai témákat is feldolgozzunk és a archív hírleveleink honlapunkon való elérését is lehetővé tegyük. Minderre az ősztől kezdve számíthatnak majd olvasóink.
Kiemelt szakmai ajánlatunk
IX Szakmai Műhelyünk anyagai
(lásd fentebb Szövetséget érintő események … ) ill. részletes összefoglaló cikkünket .
Távmunka konferencia - női szemmel (A távmunka előnyei és buktatói)
Ki a jó női távmunkás és ki a jó női távmunka menedzser? Ezzel a címmel zajlott távmunka témában a második konferencia április 23-án a MINők (Magyar Internetező Nők Egyesülete) szervezésében. A Natursziget.com tudósítójának - Vég Erzsébet-nek - rövid értékelése: számos hasznos információt, gyakorlati tanácsot kaptunk. További részletek
Hogyan kezdjünk a távmunka bevezetéséhez?
A távmunka bevezetése jelentős hatással lehet egy adott társaság működésére. A bevezetés és alkalmazás alapjaiban változtatja meg a vállalati kultúrát, ezért különös körültekintéssel kell eljárni azoknak a cégeknek, amelyek ilyen formában szeretnék alkalmazni dolgozóikat vagy azoknak egy részét. További részletek
Távmunkához, ill Szövetséghez kapcsolódó további híreink gyűjteménye:
A távmunkában dolgozók hatékonyabbak
Igaz, egyre nagyobb az igény arra, hogy ne csak teljes munkaidőben, és ne csak fix munkahelyen lehessen dolgozni, Magyarország mégis sereghajtó az európai országok között a távmunkában. A helyzetet így értékelte Csapó Ida a MINők konferencián. További részletek
Hogyan kell bánni a távmunkásokkal?
Alapos előkészítő folyamatra van szükség a távmunka bevezetésekor humán erőforrás menedzsment oldalról. Cikkünkben a vezető fontosabb feladatait vesszük számon. Egy megfelelő rendszer és jól működő kommunikáció kialakításával ugyanis elérhetik a cégek, hogy a távmunkások is megbecsült dolgozónak érezzék magukat. További részletek
A távmunka terjedését ösztönözné a kormányzat
A távmunka terjedésének kormányzati ösztönzéséről, valamint munkahely teremtési döntésekről számolt be csütörtökön Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A kormány az új foglalkoztatási formák elterjesztésében kezdeményező szerepet kíván betölteni, s e téren a kabinet megítélése szerint a távmunka elterjesztése hozhat jelentős eredményt - mondta Simon Gábor a kormányszóvivői tájékoztatón. További részletek
Népszerűek a távmunkás pályázatok
Eddig 34 projektet támogat 4,2 milliárd forinttal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a hátrányos helyzetű kistérségekben indított vállalkozások számára indított pályázati konstrukcióban. Az érdeklődés többszörösen meghaladja az NFÜ előzetes várakozásait. A projektgazdák májustól decemberig küldhetik el pályázataikat, ám az eddig megítélt támogatások összege már most több mint fele a két konstrukció teljes költségvetésének. További részletek
Téveszmék a távmunkáról
Csak a statisztikusok tartják 2-4 százalékra a távmunkások arányát, valójában viszont a foglalkoztatottak körülbelül 10 százaléka használja tudattalanul a távmunka elemeit - állítja Déri Tamás, a Távmunka Szövetség szakmai alelnöke, aki szerint a távmunka elterjedésének többet használnának a kultúraváltást célzó kampányok, mint a pénzzel kecsegtető támogatások. További részletek
Sztrájk a távmunkáért!
Az IT-szektor legfőbb kihívásának a távmunka informatikai hátterének biztosítását, az internetszolgáltatókat érintő kulturális járulékról szóló tervezetet, valamint az energiatakarékos szervereket tartják hazánk informatikai vezetői – derült ki a "Hangszerelés változásszimfóniára" címmel rendezett konferencián. Manapság úgyis divat mindenről konferenciát rendezni, ahol esetleg több hallgató is akad, mind önjelölt próféta, aki minimum a bölcsek kövét és/vagy az örök létezés titkát mondja magáénak. További részletek
A távmunkára irányuló jogviszony
A távmunkára irányuló jogviszony (a továbbiakban röviden: távmunka) feltételeinek jogszabályba foglalására a 2004. évi XXVIII. törvénnyel került sor. E törvény a távmunkáról szóló szabályokat túlnyomóan az Mt. szabályai közé építette be és az ennek megfelelően a munkaviszony egyik sajátos formájának minősítette. További részletek
Hogyan kezdjünk a távmunka bevezetéséhez?
A távmunka bevezetése jelentős hatással lehet egy adott társaság működésére. A bevezetés és alkalmazás alapjaiban változtatja meg a vállalati kultúrát, ezért különös körültekintéssel kell eljárni azoknak a cégeknek, amelyek ilyen formában szeretnék alkalmazni dolgozóikat vagy azoknak egy részét. További részletek
T-Systems a kkv-k jobb kommunikációjáért
Mitől működik jól egy kkv kommunikációs hálózata? Számtalan kérdést kell megválaszolniuk a cégeknek, mielőtt belevágnának egy-egy infokommunikációs fejlesztésbe. Egyebek között választ kell adni arra, hogy kik, milyen célokra akarják használni a kommunikációs rendszert - mondta Király István, a T-Systems marketingigazgatója. További részletek
Szűcs Erika: ösztönözni kell a legális munkavállalást
Megfelelő érdekeltségi és ösztönzőrendszer kell ahhoz, hogy legálisan vállaljanak munkát, akik ma nem ebből élnek - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a május 8. kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten, ahol szakmai elképzeléseit ismertette. További részletek
Nagyon kevesen dolgoznak távmunkában itthon
A magyarok mindössze 2,5-4 százaléka végez távmunkát, pedig az otthonról dolgozók teljesítménye esetenként 20-30 százalékkal is jobb - mondta Csapó Ida, a Magyar Internetező Nők Egyesületének elnöke a témában tartott szerdai konferencia után. További részletek
Bővíteni kell a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását
Az országban 700-800 ezer fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű ember él, akiknek mindössze 10 százalékát foglalkoztatják - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szombaton Pápán. További részletek
Nem ajánlanak rugalmas munkaidőt a kismamáknak
Kisgyermekes édesanyaként továbbra sem kínálják tálcán a karrierlehetőségeket. Még mindig nagyon kevés a rugalmas munkaidőt lehetővé tevő cég hazánkban. Ráadásul vállalkozói létformára váltani a gyermeknevelés kihívásai mellett a bürokrácia és az önbizalomhiány miatt sem könnyű - hangzott el a Tempus Közalapítvány konferenciáján. További részletek
ECDL 10 éve: A számítógépes tudatlanság ellen
Évente 295 milliárd forint a számítógépes tudatlanság ára, képzéssel csökkenthető némiképp a veszteség. Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) Magyarországon 10 éve van jelen: a napokban adták át hivatalosan a 300.000-ik ECDL vizsgakártyát. A háromszázeredik vizsgakártya tulajdonosa Laky Zsuzsi, 2003-as Miss Europe, Magyarország 2004. évi reklámarca. További részletek
. - .
WEBoldalunkon számos további cikket is talál, amellyel érdeklődését és ismereteit a távmunka gazdag világában bővítheti. Ezeket a híreket/cikkeket az alábbi 4 Hírrovat tartalmazza:
Hírek a Szövetség életéből,
Közérdekű Hírek,
Hírek a Távmunka és HR világából,
Hírek az IKT (InfoKommunikációs Technológia) világából
Minden egyes hírrovat további tematikus csoportosításokat (kategóriákat) is tartalmaz. Ha a fenti linkekre kattint, akkor kategóriák szerint csoportosításban láthatja híreinket: Így pl. a HR rovat az alábbi bontásban is látható.
HR hír,
HR rendezvények,
Távmunka Hír
Infojog ,
Munkajog hírek ,
Munkaügyi Kutatások ,
Oktatás, e-learning,
Ergonómia ,
Adózás
. - .
További örömteli olvasást kívánunk. Látogassa rendszeresen honlapunkat.
Budapest, 2008. június 27.
Magyar Távmunka Szövetség